460 millió embernek hozhat új életminőséget egy új kesztyű
Úgy is intézhetik az ügyeiket, hogy nincs velük jeltolmács – ígéri egy indiai startup azoknak a hallássérülteknek, akik nem tudnak önállóan megtanulni beszélni.
Úgy is intézhetik az ügyeiket, hogy nincs velük jeltolmács – ígéri egy indiai startup azoknak a hallássérülteknek, akik nem tudnak önállóan megtanulni beszélni.
Beláthatatlan következményekkel járna, ha az emberiség megpróbálna globális léptékekben belepiszkálni a Föld klímájába, a gyors felmelegedés miatt ez mégis elkerülhetetlennek látszik. De hogy lehetne ezt a legkisebb kockázattal meglépni? Milyen konfliktusokat gerjesztene az egyoldalú beavatkozás?
Ebola, sertésinfluenza, madárinfluenza, SARS-CoV–2 – csak néhány fertőző kór azok közül, amelyek a zoonózisos betegségek közé tartoznak, azaz állatokról terjedtek át az emberre. Ez félelmetesen hangzik, azonban inkább az állatoknak kell(ene) tartaniuk az emberektől, akik több vírust adnak át a háziasított és a vadon élő állatoknak, mint amennyit tőlük kapnak.
Genetikai kutatások, megfigyelések, ígéretes állatkísérletek nyomán sokan keresik, ha nem is az örök élet, de a hosszú, egészséges élet lehetőségét. Önkéntesek különféle gyógyszereket, vegyszereket fogyasztanak, mások böjtöléssel, speciális diétákkal próbálnak meg minél tovább élni. Duda Ernő genetikus, professor emeritus elmagyarázza, mire ajánlatos vigyázni, és mire számíthatunk valójában.
Hiába húz kesztyűt a gonosztevő vagy hiába törölgeti le az ujjlenyomatait, mégis lebukik. Legalábbis ezt jósolják a dél-ausztráliai Flinders Egyetem kutatói.
Lehet, hogy a szélerőművek lapátjai mégsem annyira veszélyesek a madarakra. Ezt derítette ki egy amerikai közgazdász, a Genfi Egyetemen kutató Erik Katovich.
A nukleáris katasztrófa forgatókönyvét ismerteti egy ijesztően megalapozott könyvben Annie Jacobsen amerikai biztonsági szakértő.
Annak ellenére, hogy a medvék a valóságban veszélyes vadállatok, a játék mackók a gyerekek legkedveltebb társai közé tartoznak. A francia Aix-Marseille Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, mi a magyarázata e játék állatok vigasztaló természetének.
Az Alzheimer-kór kialakulásában nagyobb szerepe lehet az (akár észrevétlen) epilepsziának, mint eddig gondolták, és ez korai kezelésre vagy diagnosztikára is lehetőséget adhat. Erről kérdeztük Horváth Andrást, a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológai Intézet részeként működő Neurokognitív Kutatási Központ igazgatóját és a helyettesét, Kamondi Anita professzort, egy friss tudományos cikk két szerzőjét.
Sikeresnek tűnik egy amerikai szervátültetés, a páciens két héttel a műtét után elhagyhatta a kórházat. A korábban sertésszívet kapó két ember halála talán nem volt hiábavaló áldozat, de biztosat még nem lehet mondani.
A zsírok közé tartozó szerves vegyület, a koleszterin kulcsfontosságú szerepet játszik a sejtek felépítésében. Ha azonban túl magas a szintje, az köztudottan számos egészségügyi problémához vezethet. Amerikai kutatók egy újabb negatív hatásáról is beszámoltak.
Az évtizedes tudatos tervezés mellett a szerencse is segített a tajvaniaknak múlt héten, ezért követelt viszonylag kevés áldozatot a súlyos földrengés. A siker kulcsa a korrupció- és kompromisszummentes építkezés, a begyakorolt vészforgatókönyv, a mindig félig töltött telefon, no meg az ágy mellé készített zseblámpa és fejsze.
Összehangolódik az idegi tevékenység a kisebb csoportok vezetője és a követői között, segítve a gyorsabb és egyértelműbb kommunikációt – szűrték le kísérleteikből kínai kutatók.
Mi az a mikrobiom, miből áll, hogyan működik, hogyan lehet csökkenteni annak veszélyét, hogy felborul az egyensúlya? Mi befolyásolja az étvágyat, a hangulatot, a testhőmérsékletet, a szexualitás és az alvást? Professor emeritus szerzőnk segít a laikusoknak is megérteni, miért fontos, hogy tudjunk ezekről.
Mindenkinek a tányérjára pontosan olyan étel kerül, amilyenre a szervezetének szüksége van. Egyre közelebb jut az emberiség ennek megvalósításához, most például azáltal, hogy olasz kutatók bizonyították: lehet olyan zöldségeket termeszteni, amelyek egyedi tápanyagigényekhez igazíthatók.
Tudósok, oktatók, diákok, művészek és a nagyközönség számára is lenyűgöző újdonságot jelent az a digitális gyűjtemény, amelyet a Floridai Természettudományi Múzeumban állítottak össze hat év munkájával.
Rossz hatással lehet a videók bámulása a kisgyerekek szókincsének fejlődésére – szűrték le a vizsgálataikból amerikai kutatók.
Akár az egyszerű paradicsomlé is elpusztíthatja az emberre halálos baktériumot, a hastífuszt okozó Salmonella typhit – derítették ki amerikai kutatók.
Az éghajlatkutatók maguk is meglepődtek, amikor a szuperszámítógép háromhetes munkája után kiderült: helyes a klímamodell, az Arrakis bolygón elképzelhető az emberi élet. A sci-fi-univerzum más bolygóinak története is szolgál a mai világban elgondolkodtató tanulságokkal.
Bizonyos dolgokban a kutyák is olyanok, mint az emberek: ahogy öregszenek, zsugorodik az agyuk, gondolkodási és memóriához kapcsolódó problémákkal küzdhetnek. De akárcsak kétlábú barátaik esetében, a velük töltött játék, a társas tevékenységek segíthetnek az agyműködés egészségének megőrzésében – állítják amerikai neurobiológusok.